Receptek

Flódni cukor nélkül szénhidrátcsökkentetten Flódni cukor nélkül szénhidrátcsökkentetten Életem első flódnija. Már nagyon régóta szerettem volna megsütni. Most végre megtörtént és álom finom lett. Tovább  
Teljes kiőrlésű kenyér olívaolajjal Teljes kiőrlésű kenyér olívaolajjal Ez a britek hagyományos fehér kenyere, persze nálam nem fehér, és mivel már sokadjára készítem, most magok is kerültek bele. Számomra egy kis pikantéria, hogy a kenyérben olíva olaj is van, amit egész halványan lehet érezni a kész kenyéren is. Tovább    
Rakott kígyóbab Rakott kígyóbab Apa a rengeteg zöld- és méteres babot tett el télire, és jópár üveggel kaptam belőle. Eddig még nem nyúltam hozzá, mert a bablevesen (ami nem épp a kedvencem) kívül egyáltalán nem volt ötletem. Aztán a hétvégén eszembe jutott, hogy készíthetnék belőle valamilyen rakott ételt, mondjuk, mint a rakott karfiol, amihez zöldfűszeres húsos ragut főzök. Csak, hogy egy kicsit azért mégis feldobjam. Az ezen való nagy fejtörés közepén aztán szinte a semmiből jutott eszembe egy már kb. 2 éve megtalált és elfelejtett recept A Két Cica Konyhájától. Régen nagyon zseniálisnak és különlegesnek gondoltam (nincs ez másképp most sem), de éppen emiatt nem készítettem el sosem, mert akkor még nem tudtam mi fán terem az a barna basmati rizs, és mire jött a bab szezonja, megfeledkeztem a receptről. Na jó, most is kölessel készítettem el, mert most arra pörögtem rá, és bizony nagyszerű lett. Hatalmas, kiadós ebédet lehet belőle csapni! :) Tovább     
Kókuszos rántott csirke Kókuszos rántott csirke Amikor legutóbb otthon voltam, akkor hallottam erről a rántott hús variációról. Rögtön megragadta a fantáziámat, mert nagyon nagyon szeretem a kókuszt, - ha ezt eddig még nem írtam volna - és egy újabb panír-ötletet is kaptam. Köszönöm szépen, Klárika! Tovább  
Serpenyős pizza Serpenyős pizza Régen nagyon sok pizzát csináltunk otthon, ezért időnként eszembe jut, hogy milyen szívesen ennék megint. Azonban mivel "megszellőztettem" itthon, hogy túrós tésztájú pizzát csinálnék, senki nem volt nagyon bizakodó, és szeretném a minimálisra csökkenteni a CH-számolásomból adódó "galibákat" eddig még nem került rá sor. Tovább   
Knäckebröd - svéd ropogós rozsos kenyér Knäckebröd - svéd ropogós rozsos kenyér Ez a svéd ropogós kenyérke a hagyományos, de könnyen variálható vegán recept alapján készült, teljes kiőrlésű liszből. Tovább   
Epres galette Zelleitündi módra Epres galette Zelleitündi módra Finom omlós tészta, mennyei eperrel, rusztikus pite formában, ez a francia galette. Tovább  
Fitt túrós pizzás csiga Fitt túrós pizzás csiga Íme egy gyors és egészséges pizzás csiga recept tönköly- és graham lisztből, melyet a gyerekekkel érdemes elkészíteni! Tovább
Citromos túrós gyümölcsös kockák Zelleitündi módra Citromos túrós gyümölcsös kockák Zelleitündi módra Egyszerűen mennyei ez a sütemény, enyhén citromos, habkönnyű túrós, finom erdei gyümölcsökkel párosítva. Tovább  
Bakonyi palacsintametélt Bakonyi palacsintametélt Szerintem ez a legfinomabb és a legkülönlegesebb bakonyi, amit eddig készítettem. Friss, telt, kicsit pikáns, és a kis módosításaimmal iszonyatosan laktató is. Az eredeti receptet Lajos Mari konyháján olvastam. Tovább
Rózsavizes sárgadinnye krémleves citromfüves mentás habbal Rózsavizes sárgadinnye krémleves citromfüves mentás habbal A Bosnyák piac oldalában van egy kisbolt, ahol hatalmas a fűszerválaszték és egészséges alapanyagokat sem félnek árusítani. Ide szinte mindig betérek és előfordul, hogy a szükséges felett egy kis plusz ajándékkal is meglepem magam. Legutóbb egy 2,5 dekás rózsavizet szereztem be és alig tudtam hazavezetni annyira kattogott az agyam, hogy miben használhatnám majd fel. A pár km-es szakaszon fejben megalkottam a fent említett levest. Annak  megtapasztalása pedig, hogy a gyakorlatban ez most szinte éppen annyi időt jelentett, mint elméletben, egyszerűen priceless.  Tovább
Levendula szirup Zelleitündi módra Levendula szirup Zelleitündi módra Kinyíltak a csodálatos levendula mezők. Mennyei finom szirup készült belőle cukormentesen. Nyáron jégkockával levendula fröccsként, különleges frissítő. Tovább