Manapság már a legtöbben bőséges naptej-arzenállal indulnak a strandra vagy nyaralni, s kenik is magukat szorgalmasan tetőtől talpig, közben észre sem veszik, hogy egy fontos részt kifelejtettek az UV-védelemből – a hajukat.

Az UV-sugarak hatására a víz fehérítőként viselkedik, szétroncsolja a pigmenteket, így a haj veszít színéből, fakóvá és merevvé válik. A nap kivonja a haj keratinjában tárolt nedvességet is, ettől az száraz lesz, és veszít a rugalmasságából. Tincseink mintegy 90%-a fehérjéből áll. Az UV-sugarak lebontják a hajat szorosan védő szarulemezkék fehérjekötéseinek egy részét, így azok már nem nyújtanak megfelelő védelmet a haj mélyebb rétegeinek. Emiatt a festett és a természetes színű haj is fénytelenné válik. A hajvégek könnyebben töredezhetnek, a fejbőr pedig kiszáradhat, hámlani kezdhet.


Erős napsütésben védjük hajunkat kendővel vagy kalappal, de a külső védelmet belülről is megerősíthetjük. A haj egészségét különösen a béta-karotin, az E-, B2-, B3-, B5- és B6-vitaminok, valamint a folsav, a cink, a szelén és a kalcium segítségével javíthatjuk. A fejbőr vérkeringését fésülködéssel is serkenthetjük, így megelőzhetjük a hajhullást. Ne aggódjunk, ha közben néhány szál kihullik.


Vízben, napsütésben a hajvégek kiszáradását, töredezését hajbalzsamok, hajkrémek, kondicionálók gyakoribb használatával is megelőzhetjük, mérsékelhetjük. Kevésbé sérül a haj, ha ilyen körülmények között a rövidebb hajat feltűzzük, a hosszabb hajat pedig összefogjuk, összefonjuk. Nyár végén a napozás, strandolás, főként a sós víz hajrongáló következményeinek ellensúlyozására végezzünk hajregenerálást természetes anyagokból álló pakolásokkal, melyből soha ne hagyjuk ki az olívaolajat.



Forrás:

paramedica.hu