Ha hozzászoksz, hogy napi szinten meditálj, akár 8 hét múlva meglepő dolgokat tapasztalhatsz majd a mindennapokban. Régi szokások, beidegződések szinte maguktól tűnnek el, néhány dolog, amiben eddig hittél megkérdőjeleződik és mindezek megkoronázásaként olyan édesen és nyugodtan alszol majd, mint egy kisgyermek. Röviden, a meditáció pozitív hatással lesz az életed minden területére. 

Mutatok is gyorsan 10 életmódbeli változást, amelyekről a naponta meditálók számoltak be – kb. egy év gyakorlat után: 

 

1. Korábban ébredsz

A meditáció javítja az éjszakai alvásminőséget, ennek eredményeként kevesebb alvásra lesz szükséged, mint korábban, és kipihentebb leszel. A meditálásra fordított idő így megtérül. A kérdés csak az, hogy mihez kezdj a megtakarított idővel? :)

 

2. Kevesebb alkoholt fogyasztasz

Sokan stresszlevezetés céljából isznak, ha te is ilyen okok miatt nyúlsz a pohár után, egy idő után tapasztalod majd, hogy kevésbé vágysz a stresszoldásnak erre a formájára. Ahogyan a meditáció elűzi a stresszt és erősíti az immunrendszert, úgy lesz kevésbé szükség alkoholra – ami végső soron depresszáns.

 

3. Türelmesebbé válsz

Ha úgy érzed, hogy a környezetedben élő, de tehetségtelenebbnek tartott emberek is előrébb tartana, mint te, feszültté, idegessé, türelmetlenné válsz. A meditáció által kitágul az érzékelésed is, és meglátod majd minden tapasztalatban, minden kapcsolatban az értéket. Türelmesebbé válsz az elhalasztott tervek, az érzéketlen emberek, a hanyag ügyfélszolgálatosokkal szemben is, illetve minden olyan helyzetben, ahol korábban ingerülten reagáltál. 

 

4. Rájössz, hogy a boldogság máshol van

Mielőtt meditálni kezdtél, gyakran úgy gondolhattad, hogy a boldogságot csak kapcsolatok, pénz vagy elért eredmények, anyagi dolgok által tapasztalhatod meg. A meditáció gyakorlásával azonban ráébredsz, hogy a boldogság belülről tölt el. Hogyan jössz erre rá? Ha változások állnak be a külső körülményeidben, pl. véget ér a kapcsolatod, pénzt vesztesz, vagy átmeneti sikertelenséget tapasztalsz, de belül ugyanolyon boldog, kiegyensúlyozott maradsz. Kevésbé lesz igényed arra, hogy kontrolláld a környezeted, embereket, helyzeteket. Miért? Mert a teljességet már megélted ott, legbelül. 


5. Kevesebb energiabefektetéssel több eredmény

Játsszuk le képzeletben:

Fáradtan, fejfájósan ébredsz. Mennyire leszel nagylelkű, nyitott, segítőkész aznap? Most képzeld el az ellenkezőjét: kipihenten, mosolygósan, boldogan ébredsz. Mennyivel hatékonyabb leszel így, mint a korábban vázolt napon? A pihenés alapvető fontosságú. A meditáció kiegészíti az alvást, amely javítja azt a képességünket, hogy a nap folyamán  több feladatot kisebb energiafelhasználással oldhassunk meg.

 

6. Termékeny leszel

A szó szoros értelmében is :) A rendszeres meditáció aktiválja a paraszimpatikus idegrendszer “pihenő, feltöltő” fázisát, ami a stresszre adott “üss vagy menekülj” válaszreakció ellentéte. Ez tulajdonképpen maga után vonja, hogy feltöltődsz, és termékenyebb leszel. Meddőségi problémákkal küzdő nők könnyebben esnek teherbe, amint meditáció gyakorlásába kezdenek, valamint a férfiak esetében a tesztoszteron termelődését is serkentheti, és az állóképességet is növeli. Szóval meditáló urak, óvatosan az egyéjszakás kalandokkal!

 

7. Kevesebb “FOMO” (fear of missing out)

A FOMO, mint jelenség lényege, hogy attól félünk, hogy valamiről lemaradunk, a boldogság megközelítésének egy téves útja, valahogy úgy, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha előtte bizonyos dolgokat megtapasztalunk. Ám ha többet meditálunk, a FOMO helyét átveszi a jelen pillanat megélésének tudatossága, öröme, és kevésbé érezzük a késztetést arra, hogy valahol máshol legyünk (jelen). Más szóval, kialakul egy olyan érzés, hogy a “buli mindig ott van, ahol én vagyok” – legyek akár dugóban, építkezés mellett vagy a postán sorban állva.

 

8. Több “YOLO” (you only live once)

YOLO, vagyis “egyszer élünk” – legyél bátor, hogy megéld a napot, a pillanatot! Ha belső félelmek, gátak tartanak vissza -valószínűleg ez is a stressz maradványa, hozadéka. A stressz bénító hatással bír, és ez elhomályosíthatja, lelohasztja a kaland utáni vágyad. A rendszeres meditáció során azonban fokozatosan oldódik a stressz, így válunk egyre merészebbé:  könnyebb lesz elhagyni berögzült, régi rossz szokásainkat, vagy akár új hobbiba, tevékenységbe kezdeni.  


9. Jobban bízol önmagadban

Ahogy Deepak Chopra írja, “a szív a bölcsességünk központja – a belső GPS-ünk.” A szívünkből jövő bölcsesség és az elménkből fakadó negatív gondolatok összekeverednek, a meditáció viszont bekapcsol egy “spamszűrőt”, amely által meghallhatjuk a szívünk valódi szavát, és ez elvezethet ahhoz, hogy valóban bízzunk a belső hangunk, intuíciónk igazságában. 

 

10. Gyorsabban hozol döntéseket

Mivel a mindennapi meditációs gyakorlat segítségével az érzékelésed fejlődik, tisztább lesz könnyebb lesz különbségeket is tenni, melyik a jobb a három lakás /két autó/ vagy akár időpont közül. Ezzel rengeteg időt spórolhatsz meg. 

 

Mindezeken túl persze számos egyéb, pozitív változás következhet be, ha elkezdünk meditálni. A legtöbb helyen azonban a napi stressz könnyebb kezeléséről számolnak be, de nem szeretnék senkit befolyásolni: kezdd el még ma, és tapasztald meg, milyen pozitív hatásokat hoz a te életedbe! Kezdésnek nézd meg ezt itt vagy akár ezt is. Aztán hozok majd még hamarosan meditációs tippeket, addig is tanulmányozhatsz néhány meditációs ülésmódot, kattints ide vagy ide.


O. Renáta további cikkeit a renijoga.cafeblog.hu weboldalon olvashatod.