Jó sok fehérje kell hozzá, és ugyanolyan változatosan készíthetjük el, mint a hagyományos testvérét: fogyaszthatjuk magában, megszórhatjuk gyümölccsel, lehet tortalap, vagy készülhet belőle piskótatekercs. Ha a hagyományos fehér lisztből készítenénk a színe is tényleg fehér lenne.


Hozzávalók egy 23cm-es tortaformához (12 szelet):

6 tojásfehérje

100 g xilit,  ebből kb. 40 g házi vaníliás (60 g CH)

80 g zabpehelyliszt, vagy házilag őrölt zabpehely (48 g CH)

60 g teljes kiőrlésű búzaliszt (36,66 g CH)

40 g búza finomliszt (28,24 g CH)

100 g margarin

fél citrom reszelt héja

1 csapott kávéskanál sütőpor (a teljes kiőrlésű lisztek miatt)


Elkészítése:

A margarint felolvasztjuk, majd hagyjuk hűlni. A tojásfehérjét egy csipet sóval elkezdjük habbá verni, közben fokozatosan adagoljuk hozzá a xilitet. Addig verjük, amíg szép fényes nem lesz. Ezután hozzáadjuk a liszteket és a sütőport, ráreszeljük a citromhéjat, és hozzáöntjük a margarint is. Lazán elkeverjük és az előkészített formánkba öntjük.

Az én piskótám mivel már nagyon régen nem ettem, málnát kapott a tetejére.

160 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük, végezzünk tűpróbát!


Az egész piskóta 172,9 g CH-t tartalmaz, egy szelet 14,4 g-ot (csak a tészta málna nélkül).


Reni további receptjeit a http://pcovalisfinoman.blogspot.com weboldalon olvashatod.