Városi mezőgazdaság? E szóösszetétel ellentmondásnak tűnhet, hiszen az agrárium a vidék sajátja, a város pedig inkább a fogyasztó. Azt sem tudjuk, mi az, amit eszünk. A gyerekek számára a tehén lila, a paradicsom műanyagdobozban nő, a tej pedig kocka alakú. Az emberiség történetében soha nem létezett még ennyire tudatlan és kiszolgáltatott generáció, legalábbis az élelmiszerekkel kapcsolatban. Ezen változtatnunk kell!




Ebenezer Howard 1902-ben megjelent Garden Cities of To-Morrow c. könyve nyomán a kertvárosi koncepció európai építészeti mozgalommá vált, ennek egyik példája a budapesti Wekerle telep. A múltban minden gazdasági válság és háború ösztönzőleg hatott a lakossági önellátás megteremtésére, sőt az állam is megadott minden elképzelhető segítséget e cél eléréséhez. Nyugat Európában és az Egyesült Államokban, a két világháború alatt az önellátó kertmozgalom adta a lakosság zöldség-gyümölcs ellátásának közel 40%-át. Ugyan így működtek a kelet európai városi kertek is, Zuglóban például 14 ezer darab volt belőlük a második világháború idején.


A mai értelemben vett első közösségi kertet 1972-ben New Yorkban alapították, mára csak New Yorkban 1900 közösségi kertet, közösségi parkot tartanak nyilván. hasonló a fejlődés Európában is, sőt Angliában törvény írja elő, hogy minden városlakónak biztosítani kell megművelésre alkalmas területet, ha önellátásra kéri azt.


A modern városi közösségi kert nem hétvégi hobbytelek, nem szántóföld, hanem 5-10 négyzetméteres parcellákra osztott termőterület, közel a lakóhelyhez, ahol – saját szükségletre – növényeket lehet termelni és szomszédokkal találkozni. A közösség szabályokat hoz a kert működtetésével, látogathatóságával kapcsolatban, és közösen állják a költségeket. A városi kerteknek számos pozitív hatása felsorolható: a közösségépítő funkciótól, az oktatási és környezettudatosságra nevelésen át, a szociális és egészségügyi, mentálhigiéniai aspektusokig.




A városi kerteknek számos formái léteznek a világban: iskolakertek, szociális kertek, közösségi parkok, parcella kertészetek, melyek mind aktív részei a környék életének. Közösségi missziót látnak el, életet visznek elhagyott grundokra, gazosodó foghíjtelkekre. Külön mikroklímát hoznak létre, vizet párologtatnak, így csökkentve a városi hőszigetek kialakulását, zöld foltjaikkal nyugalmat és természetességet visznek a betonrengetegbe. Kutatások bizonyítják, hogy a városi kertek környékén csökken a bűnözés, nőnek a lakásárak, szomszédsági közösségeket alakítanak ki, növelik az egyén felelősségtudatát és tulajdonosi szemléletét kerülete, városa iránt.


Az elkövetkező évtizedek vélhetően az élelmiszerválságok évtizedei lesznek. A helyi termelés háttérbeszorulása teljesen kiszolgáltatottá teszi az egyént. Ha elfelejtjük nagyszüleink praktikáit, nincs befőzés, nincs kiskert, még egy kamránk sincs, ahol raktározhatnánk, máról holnapra élünk, legalábbis élelem szempontjából. Minőség helyett, az olcsóság a legfőbb mérce, akciókra vadászunk, ízek helyett, s pusztán fogyasztókká váltunk teremtők helyett.




Józan ésszel belátható, hogy érdemes felkészülnünk az öngondoskodásra. Ám, az egyén egymaga védtelen és gyenge, a megoldást az együttműködő közösségek létrehozása jelentheti. A városi kert nem afféle „úri huncutság”, hanem valódi szociális kérdés, nem segély, nem alamizsna, hanem pénztelenséget enyhítő tevékenység, hasznos elfoglaltság a dologtalansággal szemben, lehetőség önmaguk megsegítésére, az önellátás legalább részleges megvalósítására. „Grow Your Own Food! – Termeld meg magadnak!” – ez az új szlogen, már a városokban is.


2012 májusban avatták fel Kispesten az ország első közterületi közösségi kertjét, amely a Kispesti Önkormányzat és a Városi Kertek Közhasznú Egyesület összefogásával jött létre. Az Első Kis-Pesti Kert mintaprogramként szolgál más közösségek és városok számára, melynek nyomán egyre több település és budapesti kerület jelentkezik az Egyesületnél a kertprogram megvalósítására.


Ide kattintva megnézheted, hogy hol vannak jelenleg is működő közösségi kertek. - a szerk.


Rosta Gábor

főiskolai tanár,

a Városi Kertek Közhasznú Egyesület elnöke

Forrás: Paramedica.hu