Tudom, hogy egyre többen küzdenek felszívódási panaszokkal és már kisgyerekkorban is komoly tünetekkel jár a gluténérzékenység, de most nálunk nem az emésztés/felszívódási zavarok miatt kell odafigyelnünk. A doktornő szerint az agyonvegyszerezett gabonák az arra érzékenyek légzőszervrendszerét irritálhatják, így Borinál is erősítheti a tüneteket. Emellett kapott homeopátiás alkati szert is. Azt gondolom, hogy most erre odafekszünk és figyelek rá, sőt egy újabb kihívás receptek fronton, gluténmentes sütiknél eddig úgyis leginkább mandulával is dióval trükköztem, most jöhetnek a többiek is, úgyis mint: cirokliszt, kölesliszt, hajdinaliszt, rizsliszt, stb:) Persze vettem kenyeret nagyon drágáért, amit Bori nem hajlandó enni, úgyhogy most Abonettezik jobb híján. Kekszbe viszont nem voltam hajlandó 800-900 ft-ot befektetni, így beszereztem egy adag barna rizslisztet és miközben bandukoltunk hazafelé, már meg is született a recept fejben. 


Hozzávalók:

1 csésze barna rizsliszt

0.5 csésze diákcsemege

3 - 4 ek. cukor (nekem eritrit-kókuszvirágcukor van vegyesen, vaníliarúddal bolondítva)

1 csapott teáskanál gyömbér, őrölt

8 dkg vaj, vagy vaj jellegű margarin , szobahőmérsékelten

0.7 dl narancslé

1 csipet agar-agar (simán lehet, hogy zselatinnal is működik, de abból akkor 3 csipet legyen)


Elkészítése:

Első kettő hozzávalót aprítógépbe tesszük és pulzáló funkcióval aprítjuk, utána a cukrot is hozzáadjuk, majd a vajat is apránként. Ezután egy kis lábasban a narancslevet elkeverjük az agar-agarral és forraljuk, majd ezt szakaszosan az aprító edénybe adagoljuk  és közben folyamatosan nyomjuk a gombot. Ha ügyesek vagyunk gyurmázható állagot kapunk, amiből fél cm magas korongokat gyártunk és előmelegített sütőben 170 fokon cca. 15 perc alatt megsütjük. Fincsi, ropogós, picit omlós teasütit kapunk, amit örömkönnyek között fogyaszthatunk el, mert kb. 200 Ft a bekerülési költsége. 


Babiczky-Pfliegel Dóra további receptjeit a http://boldogrepa.blog.hu weboldalon olvashatod.