Házi kenyérsütésről szóló cikksorozatunk első három részében Heiszler Olivér Michelin csillagos séf segítségével bemutattuk a liszteket, a kovászt, és hat különböző előtésztát. A soron következő rész rendhagyónak számít, ugyanis ezúttal Olivér a kenyérkészítéshez használatos eszközöket ismerteti.  


Tároló dobozok

Ebből érdemes drágább, tartósabb darabokat választani, lehetőleg egy fajtából. Így később nem tud gondot okozni a különböző tetők és aljak sokasága. Ezekben a dobozokban fogjuk tárolni a lisztjeinket, saját liszt keverékeinket és mindent, ami a sütéshez kelleni fog. Eleinte csak pár féle lisztet fogunk otthon tartani, de később eljön az idő, amikor a kíváncsiság nem hagy nyugodni. Mindent ki akarunk próbálni, összehasonlítani a különböző kenyérliszteket, és a jól bevált, illetve nehezebben beszerezhető fajtákból is egy kicsit beraktározni.


Mérleg

Én személy szerint, a manuális mérleget részesítem előnyben. Sosem merül le az elem vagy kezd el épp unciában számolni. Az egyetlen hátránya, hogy grammonként elég nehéz vele mérni. Ha élesztővel dolgozunk, sót mérünk vagy malátát, ahol számítanak a grammok, akkor viszont érdemes beszerezni egy olyan mérleget, amivel tized grammot is tudunk mérni. 


Keverőtál

Itt a legfontosabb eldönteni, hogy egyszerre mennyi tésztával szeretnénk dolgozni. Ez lehet egy egyszerű salátás tál vagy akár egy lavór is.


Spatulák

Amire igazán szükségünk lesz, az egy a cukrászok által is használt lekerekített habkártya és egy fém spatula, amivel a tészta alá tudunk nyúlni és a gyúródeszkát is tisztán tudjuk segítségével tartani. Ezek az eszközök fogják az elején meghatározni a technikánkat, érdemes olyat választani, ami kézre áll, nem túl nagy, vagy nem túl nehéz a kezünk méretéhez.


Gyúródeszka

Itt is az lehet a legfontosabb a választásnál, hogy eldöntsük, mennyi tésztával szeretnénk dolgozni egyszerre. Érdemes azonban minél nagyobbat választani, mert így a konyhánk helyett, csak a gyúródeszka lesz lisztes. Jó esetben.


Kelesztő kosár

Kelesztő kosárból több féle is van, a profi rattan kivitel, vagy növényi rostból préselt forma a legjobb, de megteszi egy konyharuhával kibélelt kenyérkosár is. A fő méretbeli szempont, hogy milyen erős a sütőnk és mekkora tésztát tudunk egyszerre megsütni.


Kelesztő pólya

Ez is megoldás lehet a tészta kelesztésére, de azzal mindenképp számolni kell, hogy az egymás mellett kelt tésztákat egyszerre kell megsütni. Én hosszúkás kenyereket szoktam benne keleszteni, akkorát, ami egyszerre befér a sütőmbe.


Sütőkő

Egy vastag kő beszerzése elengedhetetlen, ha eredményesek akarunk lenni az otthoni kenyérsütésben, akár lábosban, akár nélküle dolgozunk. Minél vastagabb, annál több hőt tud felvenni, amíg előmelegítem a sütőt.


Öntöttvas lábas

Szerintem az otthoni sütés legeredményesebb eszköze, egy nagy, nehéz öntöttvas lábas. Ennek a méretét is ahhoz mérten válasszuk meg, hogy mekkora a keverőtálunk, mekkora a kelesztő kosarunk és mekkora a sütőnk.


Pengék

Itt megoldás lehet egy éles recés kés, papírvágó sniccer, vagy egy borotvapenge. Én sima borotvapengét használok már évek óta, ezzel lehet a legtisztább vágást ejteni a tésztán egy mozdulatból.


Vízpermetezők

Nagyjából a negyedik permetezőmet vásároltam, mire rászántam magam egy pumpás permetezőre. Ezzel lehet a legtöbb vizet befújni a legrövidebb idő alatt. Ez még fontos lesz a későbbiek során. Párezer forintos tétel, és amíg csak vizet tartunk benne, ki is fog tartani.



Ez a cikk Heiszler Olivér 10 részes házi kenyérsütés receptsorozatának negyedik része.

A sorozat többi cikkét az alábbi linkeken olvashatod:

Kenyérsütés alapfogalmak 1. - Lisztek

Kenyérsütés alapfogalmak 2. - A kovász készítése

Kenyérsütés alapfogalmak 3. - 6 féle előtészta

Kenyérsütés alapfogalmak 4. - A kenyérsütés eszközei

Kenyérsütés alapfogalmak 5. - A kenyér sütése

Élesztős fehér kenyér - Kenyérsütés 6.

Éjszaka kelesztett fehér kenyér - Kenyérsütés 7.

Kovászos búzakenyér teljes kiőrlésű liszttel - Kenyérsütés 8.

Hosszan kelesztett fehér kenyér - Kenyérsütés 9.

Kovászos fehér kenyér - Kenyérsütés 10.