A bőr természetes öregedési folyamata már 25 éves kor körül kezdetét veszi, de első jól látható jelei sokaknál csak 40 éves korban jelentkeznek. Lássuk, mit tehetünk mi magunk a folyamat lassítása érdekében!

Tény, hogy az évek előre haladtával, lassul a sejtek megújulásának folyamata, az izzadság- és faggyúmirigyek sem működnek olyan intenzíven, az irha kötőszövete egyre inkább leépül, mind kevesebb nedvességet tárol, így még azok is bőrszárazságot észlelnek, akiknek fiatalon zsíros volt a bőrük.




Ne vigyük túlzásba a zuhanyozást, fürdést, mert minden egyes alkalommal leáztatja a bőr saját nedvességét és zsírjait, a szappanozás pedig kilúgozza a bőrt. Fürdés után olajozzuk be a testet mandula vagy avokádó olajjal, melyhez pár csepp búzacsíra- és rózsaolajat keverünk.


A károsító környezeti hatásokat ellensúlyozzuk napi 2-3 liter folyadék (tiszta víz, gyógynövénytea, gyümölcs-zöldséglé) fogyasztásával. A rendszeres szoláriumozástól ugyan barna lesz a bőr, de veszít a rugalmasságából, így gyorsabban öregszik.


A bőrradírozás serkenti ugyan a vérkeringést, ám kiszáríthatja a bőrt. Az elhalt bőrpikkelyek eltávolítására hetente egyszer alkalmazzon inkább sós tisztítást. A só egy biokémiai reak-ciónak – az ozmózisnak – köszönhetően nedvességgel látja el a bőr külső rétegeit. Tengeri sós fürdéskor, ledörzsöléskor, a bőr külső felszínén nagyobb a só koncentrációja, mint a szintén sót tartalmazó belső szövetekben. A szervezet ezt megpróbálja kiegyenlíteni, így szövetfolyadék áramlik ki, amíg helyre nem áll az egyensúly. A só tehát külső alkalmazás mellett igazi „nedvességbomba” a bőrnek, ráadásul tele van ásványi anyagokkal (magnéziummal, káliummal és kalciummal), melyek még inkább aktivizálják a bőr anyagcseréjét. Száraz bőr esetén só és olaj kombinációjával érhetünk el jobb eredményt. Keverjünk pasztává két csésze tengeri sót kevés vízzel és egy csésze mandulaolajjal. Kenjük a bőrre, gondosan masszírozzuk bele, később pedig zuhanyozzuk le meleg vízzel.




Hetente egyszer 15-20 percig vegyünk 35-37 °C-os tengeri sós fürdőt fél kiló tengeri sót feloldva. Ugyancsak jótékony hatású a ginzenges fürdő, melyhez pár darab ginzeng-gyökeret alaposan megfőzünk egy liter vízben, majd azt leszűrve a fürdővízhez öntjük.


Ezután következhet az algás vagy iszapos pakolás. Az algákat előzőleg meleg vízbe áztassuk be, majd tegyük a még nedves bőrre, s burkoljuk be meleg törölközővel 30 percre. Iszappakoláshoz a reformboltokban vehetünk iszapport, melyet vízzel keverjünk pépesre, kenjük vastagon a bőrre, 15 percig hagyjuk hatni, majd öblítsük le.


A bőr kiszáradásának további oka lehet az A-vitamin hiánya, melyet a béta-karotinban gazdag zöldségekkel, gyümölcsökkel pótolhatunk. Egy háromhetes ligetszépe olaj kúra (napi 2 gramm kapszula formájában) ugyancsak bársonyosabbá varázsolhatja a száraz bőrt.


Az őszi-téli időszakban lerakódó salakanyagok lassítják az anyagcserét. A sápadt, fáradt bőr tükrözi a szervezet belső állapotát. A vastagabb öltözet alatt bőrünket nem éri sem levegő, sem fény, így nem csoda, hogy az öregedési folyamat felgyorsul. A fakó, sápadt testszín gyakran a rossz vérellátásra utal.


A reggeli zuhanyozás előtt dörzsöljük át testünket egy durvább kesztyűvel vagy testmasszírozó kefével. Ez élénkíti a vérkeringést, javítja a szövetek tápanyagokkal való ellátását, ugyanakkor kíméletesen eltávolítja az elhalt bőrpikkelyeket és megnyitja a pórusokat az ezt követő ápoláshoz, tisztításhoz, krémezéshez. Még jobb hatást érhetünk el szaunázás és gőzfürdő kombinálásával, ahol a meleg és a nedvesség élénkíti az anyagcserét, elősegíti a salakanyagok távozását.




Egy különleges bőrradírral még selymesebbé tehetjük bőrünket. Daráljunk finomra fél csésze barna rizst (esetleg rizs- vagy zabkorpát), és fél csésze azukibabot. Töltsük a port egy mosdókesztyűbe, majd nedvesítsük meg, hogy tejszerű folyadék szivárogjon belőle. Dörzsöljük végig vele a testet, majd zuhanyozzunk le.


Otthoni szépségápolásunk során kezeljük az esetleges bőrproblémákat is. Adjunk néhány csepp teafaolajat vagy grapefruit magolajat a fürdővízhez, tusfürdőhöz, testápolóhoz, mely távol tartja a gombás fertőzéseket. Kezelésként, hígítva használhatjuk is őket akár a korpás fejbőr bedörzsölésére, akár pattanásos bőr, vagy lábgomba ecsetelésére.


Bőrünk ellen elkövetett súlyos vétkek között tartjuk számon a dohányzást, a gyorséttermi ételeket és konzerveket, a stresszt (mely korai ráncképződéshez vezet), illetve a radikális, gyors fogyókúrákat, melyek fontos bio-anyagoktól (például A- és B-vitaminok, vas, cink) fosztják meg a szervezetet, így elkerülhetetlen következmény lesz az ernyedt, petyhüdt bőr.


Kifejezetten ráncosodás elleni tornagyakorlatként ajánljuk többek között a gyertyát és a fejenállást. Ráncaink megítéléséről megjegyezzük, hogy öröklött adottságaink csak 50%-ban határozzák meg, hogy bőrünk milyen gyorsan veszít feszességéből. Ugyanilyen mértékben rajtunk is múlik, hogy fiatalnak vagy öregnek látszunk. Ha „karbantartó programunk” nem fejeződik be a test síkján, hanem magába foglalja a lelki közérzetet is, átfogó értelemben, talán minden évvel szebbek leszünk.


Forrás: Paramedica.hu