Biolin Blog

Merényletek immunrendszerünk ellen Merényletek immunrendszerünk ellen A téli időszakban általában nagyobb figyelmet fordítunk immunrendszerünk erősítésére, ám gyakran épp mindennapi szokásainkkal ártunk a legtöbbet. Mit NE tegyünk, hogy a náthás, influenzás hónapokat könnyebben átvészeljük? Immunrendszerünk az esetleges fertőzések elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Megkülönbözteti a szervezetbe kerülő kórokozókat a szervezet saját anyagaitól, majd az idegen anyagokat eltávolítja, megsemmisíti. A betegségek leküzdéséhez tehát erős immunrendszerre van szükségünk. Mit tegyünk és mit ne tegyünk az egészséges immunitás védelmében? Tovább
Jóga úszóknak Jóga úszóknak Ahogyan a futásnak, az úszásnak is remek kiegészítője lehet a jóga. Megnyújt, ahol kell, és erősít, ahol szükség van rá, plusz ugyanolyan fókusz van a légzésen nemcsak az úszásban, de a jógában is, a légzésritmusra történő mozgás itt is, ott is kulcsfontosságú (más sportot most hirtelen nem is tudnék mondani, amelyben ekkora szerepe van a légzés és a mozgás összehangolásának). Tovább
Mértékletesség Mértékletesség A 2015-ös év legfontosabb tanítása számomra az volt, hogy meg kell tanulnom a mértékletességet. Még az csak hagyján, hogy meg kell tanulnom, de nekem sokáig fel sem tűnt, hogy ez milyen nagy probléma és hogy milyen sokszor elszalad velem a ló. Tovább
Itt a tavasz! Randevú a kullancsokkal? Itt a tavasz! Randevú a kullancsokkal? Sokan azt hiszik, hogy a téli hideg elpusztította a kullancsokat. De mi a valóság? Németországi vizsgálatok szerint ahhoz, hogy biztosan elpusztuljanak, a talajban legalább 24 órán át –20 °C alatti hőmérsékleten kell lenniük. Az utóbbi évek telei nem ennyire hidegek, ráadásul a hótakaró alatt a talajban plusz fokok vannak, így vidáman átvészelik a telet, s a kellemes tavaszi napsütésben újra „tárt karokkal” várják a kirándulókat. Tovább
Elmetorna Elmetorna Elmetorna=javuló figyelem, memória, energia!  Manapság a legtöbb ember túlhajszolt. Csoda-e, hogy többségük fáradt és gyakran szétszórt? Mit lehet tenni, hogy jól tudjuk koncentrálni, emlékezni, és energiaszintünk magasan szárnyaljon? Tovább
Ezért próbálj ki új dolgokat! Ezért próbálj ki új dolgokat! Annyi minden megtörténhet a komfortzónádon kívül – tapasztald meg!Emlékszel még, mikor próbáltál ki valami újat utoljára?Az újdonság sokszor ijesztő is lehet, ez tény. Ha valami nem megszokottba, valami ismeretlenbe kezdünk, az akár idegessé, feszültté is tehet, nehéz ezt megfogalmazni.  Tovább
Ébred a természet! Ébred a természet! A tavaszi kirándulások során vegyük figyelembe, hogy a kullancsok jó része átvészelte a telet, és ismét „tárt karokkal” várják a túrázókat, kocogókat és táborozókat. Tovább
Gyermekkor a virtuális világok bűvöletében? Gyermekkor a virtuális világok bűvöletében? Dr. Gerald Hüther agykutató a modern korunkra jellemző függőségek neurobiológiai okait vizsgálja, többek között arra keresi a választ: hogyan hat a média a gyermekek agyának fejlődésére és személyiségére. Tovább