Biolin Blog

A D-vitaminról A D-vitaminról Az 1920-as évek óta ismerjük a D-vitamin csontokra gyakorolt hatását. Új felfedezés azonban, hogy az aktivált D-vitamin valójában szteroid hormon, melynek receptora szinte minden sejttípusban kimutatható, és több mint 200 gén működésében vesz részt. Tovább
Izomláz helyett Izomláz helyett Két fajta sportoló ember van: akinek már volt nagyon komoly izomláza és akinek még csak később lesz. Bizonyos mértékű izomláz természetes velejárója az intezívebb sportoknak, bár a rendszeresen (heti min. 3x) sportolóknál a megszokott mozgás formájukat végezve minimálisan jelentkezik csak, vagy idővel teljesen el is maradhat, főleg, ha megfelelően készítjük fel a testüket. Tovább
Csak egy ászana a jobb alvásért Csak egy ászana a jobb alvásért Szeretnél még kipihentebben ébredni, jobban aludni? Kezdj el jógázni! Egy, az álmatlansággal foglalkozó tudományos kutatás is igazolja, hogy azok az emberek, akik 8 héten keresztül gyakorolták a jógát, jobban és hosszabb ideig tudtak aludni, mint nemjógázó társaik. Ám ha túl elfoglalt vagy a napi jógagyakorláshoz, akkor is van remény: csupán egy ászana segítségével javíthatsz az alvásminőségeden. Ez pedig nem más, mint a félgyertya falnak támasztott lábakkal (szanszkrit nevén viparita karani). Tovább
8+1 őrült jógapóz 8+1 őrült jógapóz A jóga elsősorban nem arról szól, hogy feltétlenül nyolcrét hajtogassuk magunkat, de azért legyünk őszinték: sokszor tátott szájjal, megilletődötten nézegetjük a haladó gyakorlók és oktatók lélegzetelállító, akrobatikus ászanáit. Vigyázat, az alábbi válogatásban szereplők tartások gyakorlását semmiképp nem ajánlom kezdőknek, főleg nem otthoni gyakorlásra, ezeket a haladó ászanákat inkább képzett oktató irányításával és felügyelete alatt sajátítsuk el. Kivéve a savászanát, abban bátran őrüljetek meg  Tovább
Jóga ünnepek utánra: 7 ászana a jobb emésztésért Jóga ünnepek utánra: 7 ászana a jobb emésztésért Tegye fel a kezét, aki nem lakott jól egyik ünnepi ebéden-vacsorán sem! Ők ne is olvassanak tovább… A többieknek pedig: így az ünnepek körül azt gondolom, talán nem lövök nagyon mellé, ha egy emésztést segítő gyakorlatsort mutatok. Tovább
Jóga úszóknak Jóga úszóknak Ahogyan a futásnak, az úszásnak is remek kiegészítője lehet a jóga. Megnyújt, ahol kell, és erősít, ahol szükség van rá, plusz ugyanolyan fókusz van a légzésen nemcsak az úszásban, de a jógában is, a légzésritmusra történő mozgás itt is, ott is kulcsfontosságú (más sportot most hirtelen nem is tudnék mondani, amelyben ekkora szerepe van a légzés és a mozgás összehangolásának). Tovább
A táplálkozás hatása a szemre A táplálkozás hatása a szemre „A halál a belekben lakozik.”  /Hippokratész/ Tovább
Futóiskola I. Futóiskola I. Futás? Jaj, csak azt ne! – kiáltanak fel sokan, ha a futás szóba kerül. És máris mesélik szörnyű élményeiket, a középiskolai futásokról. Ezzel nagy igazságra világítanak rá: meg kell szeretni a futást! De hogyan, ha már 100 méter után szúr az oldalunk, levegő után kapkodunk, és a rosszullét környékez? Tény, hogy csak abban leszünk kitartóak és eredményesek, ami örömet és sikerélményt jelent számunkra. Tegyük hát meg ennek érdekében az első lépéseket! Tovább
Böjtölni tudni kell Böjtölni tudni kell A böjt nem egyenlő az éhezéssel! Megszabadít a súlyfölöslegtől, megtisztítja a szervezetet a méreganyagoktól, javítja az energiafelhasználást, növeli a szellemi frissességet, emellett segít józanabbul látni a világot. Tovább
Így befolyásolja a pajzsmirigy működése az energiaszintünket Így befolyásolja a pajzsmirigy működése az energiaszintünket A pajzsmirigy hormonjai számos alapvető életfunkcióhoz – az agy, a test, az izmok és egyéb szervek működéséhez – nélkülözhetetlenek. Ők szabályozzák, hogy testünk sejtjei milyen ütemben használják fel a rendelkezésükre álló energiakészletet, ez is befolyásolja, hogy gyorsak, energikusak vagyunk, vagy lassabb fordulatszámon működünk. Tovább
Tartós fogyás életmód-programmal! Tartós fogyás életmód-programmal! Bikini-diéta, kéthetes szuperdiéta, 10 nap alatt 8 kiló… sokan pillanatok alatt szeretnének megszabadulni fölösleges kilóiktól, amikor egy jeles napon jól kell kinézni. Ezek a diéták, szuper-kúrák azonban nem csak gyors visszahízást eredményezhetnek, de az egészséget is veszélyeztetik. Keressünk tehát hosszú távú megoldást! Tovább
Visszérpanaszok megelőzése és kezelése Visszérpanaszok megelőzése és kezelése A hosszan tartó nyári meleg igen kedvező volt a vízparti üdüléshez, nyaraláshoz, ám igencsak rontotta a visszérbetegek állapotát. E panaszt sokan csak esztétikai problémának gondolják, pedig kezeletlenül, súlyos szövődményei is lehetnek. Érdemes tehát idejében tennünk a megelőzés vagy állapotjavítás érdekében. Tovább