Amikor először megláttam a quinoát és az amarant-ot (ez utóbbit liszt formájában) a bioboltban, az első gondolatom az volt, hogy előbbiből szuper salátát, utóbbiból pedig kenyeret fogok készíteni.

Haza is vittem egy-egy csomaggal az otthoni „magtáramba” és feltúrtam a netet leírások, receptek után kutatva.




Quinoa, az inkák aranya

 

A quinoával kezdtem, és meglepett, hogy ez az egészen apró kis magocska milyen sokoldalú. Gluténmentes, kalóriaszegény, bővelkedik a vitaminokban és ásványi anyagokban, ráadásul teljes értékű fehérjét tartalmaz, azaz benne van mind a 9 esszenciális aminosav, amelyet az emberi szervezet nem képes előállítani, viszont annál nagyobb szüksége van rá.

 

Egyes legendák szerint az inka harcosok - akik már több ezer évvel ezelőtt is fogyasztották - erősebbek, gyorsabbak voltak, a harci sebeik pedig könnyebben gyógyultak ettől a szentnek tartott magocskától.

 

A rizshez hasonlóan kell elkészíteni: öblítés, egy kis pirítás, kétszeres mennyiségű víz, majd fedő alatt párolás nagyjából 10-15 percig, amíg teljesen megszívja magát. 

Kiváló saláta alapanyag, de minden olyan ételhez passzol, ahol a rizs köret már jól bevált.



  

Amarant – ősi táplálék az Andokból

 

A quinoánál is apróbb, de figyelemre méltó magocskát először liszt formájában próbáltam ki, ugyanis őrleményként még szélesebb skálán mozog a felhasználhatósága: tészták, sütemények, de akár a reggeli müzlink kiegészítője lehet, sőt panírba is el tudom képzelni. 

 

Mivel magas a keményítő tartalma, ezért sima fehér liszttel keverve kiválóan alkalmas kenyérsütéshez: javítja az állagát és magas beltartalma révén növeli az élelmiszerek tápértékét. Gluténmentes és paleo kenyér is készíthető belőle. Magas ásványi anyag tartalma van, amelyek közül kiemelkedik a kálium-, kalcium-, foszfor-, magnézium-, cink- és a vas. Rost és vitamintartalma mellett a quinoához hasonlóan teljes értékű fehérjét is tartalmaz.

 

Kipróbálnád? Webáruházunkból 15% kedvezménnyel szerezheted be mindkét terméket. Érdemes szétnézned, ugyanis a quinoa és az amarant mellett minden gabonamag és hüvelyes is szerepel a „Köret Reform” akciónkban 2017.04.02-ig! 


https://www.biolin.hu/hu/reform-koretek/