„A halál a belekben lakozik.”  /Hippokratész/


A kínai filozófia szerint a máj-meridián a szemre nyílik, a máj energetikai állapota tehát befolyásolja a látás minőségét. A kínaiak már évezredek óta ismerik az összefüggést az elfogyasztott táplálékok és a látás minősége között. Nem véletlen tehát, hogy sok anyagcsere betegségnek – így a pajzsmirigy problémáknak, a diabétesznek, sőt a magas vérnyomásnak is – szemészeti tünetei lehetnek.

Az „íriszdiagnosztika” során látható elváltozásoknak sok esetben nincs anatómiai hátterük, mivel még csak a funkcionális egyensúly bomlott meg. A máj funkciózavarai után például, idővel látási panaszok is jelentkeznek. Sok páciensem anamnéziséből derült ki epekövesség vagy egy korábban lezajlott májgyulladás.

A látás karbantartásához nagyon fontosnak tartom a táplálkozást, főként azoknál a pácienseimnél, ahol az anamnézisből ki is derül a FA- elem energetikai gyengesége, netán egy háttér-betegség a máj-epehólyag rendszerben.

Örvendetes, hogy az orvosok és természetgyógyászok véleménye megegyezik a táplálkozás fontosságát illetően, nem véletlen tehát a lutein, zeaxanthin és karotin tartalmú táplálék kiegészítők megjelenése a piacon, melyeknek a szemfenék meszesedésének fékezésében jut szerep.

Tudjuk, hogy a méreganyagoknak káros hatása van szervezetünkre, így látásunkra is. Májunk a szervezet nagy méregtelenítő „erőműve”, ezért a jó látáshoz szükséges a máj időnkénti méregtelenítése, a belek kitisztítása és a bélflóra helyreállítása. 40-50 éves korunkra a beleinkben és a májunkban lerakódott méreganyag akár több kg is lehet, nem véletlen, hogy épp ez a korosztály kerül a legtöbb panasszal orvoshoz.

Szemfenék meszesedésben szenvedő embertársainkkal csodát nem tudunk tenni, de sok esetben egy jól irányított étrenddel és életmóddal éveket nyerhetünk stagnáló állapotban – a maradék látás megtartásával – ami felér „egy lottó ötössel”, hiszen sokan szenvednek a folyamatos rosszabbodástól, látótér kieséstől.

A látást tehermentesítő életmód és életviteli korrekciók közé tartoznak a keringésjavító tornák, a helyi szemmozgató izmok tornái (Bates-módszer), a látáspszichológiai alapfogalmak, hiszen a szem a lélek tükre, és a test ablaka.
A szervezetet évente legalább kétszer, ősszel és tavasszal javasolt méregteleníteni. Az étrenden kívül a napi 2-3 liter folyadékfogyasztásról is gondoskodnunk kell. A „nagytakarítás” során megszabadulunk a férgektől és az életkilátásainkat rontó baktériumoktól. Alkalmas erre a fokhagyma, kurkuma gyökér, articsóka, borsmenta és a csillag ánizs.



Bélhám nyugtató, szélhajtó, emésztést javító teák: kutyabenge kéreg, orvosi székfű, édeskömény, lenmag, zöldtea és ánizs.

A probiotikus táplálékok – fructo-oligo szacharidok erősítik a bélflórát, míg a rostok csiszoló, tisztító hatást fejtenek ki.
A sárgarépa, spenót, brokkoli, kelkáposzta és kelbimbó ugyanakkor luteint és zeaxanthint tartalmaz, ami szintén nélkülözhetetlen a szemnek.


          


Forrás:
paramedica.hu

Dr. Ozsváth Mária
Honoris Causa szemtréner, szemész szakfőorvos, prevenciós orvos